Kedves olvasóm!

Végre elolvashatod a “Második útlevél vásárlás és üzleti letelepedés” című könyv második kiadását! Az első kiadáshoz képest jelentősen kibővült és helyet kapott benne több új program is, mint a ciprusi és a máltai, valamint a grenadai útlevél programok is. A klasszikus offshore adótervezési lehetőségek átalakulásával egyre inkább előtérbe kerülnek a különféle állampolgársági és adótervezési programok. Először a cégek hagyták el a tevékenységük helyszínét, majd a magas adózású államok egyre szigorúbb figyelme miatt ma már maguk az adózók költöznek el, bár néha csak papíron. Egy jól megválasztott lakhellyel az adóalany egyszerűen eltűnik a különféle államok közötti szerződésrengetegben. Érdekes fejlemény az is, hogy az adókerülők mellett egyre többen egészen más indokok miatt döntenek úgy, hogy vesznek maguknak útlevelet vagy tartózkodási engedélyt. Igazán fellendülő piaci szegmens például a nyugdíjasoké. Olcsón és adómentesen élhetnek ugyanis pár országban, mint Panama vagy Belize, Európában pedig Málta vagy Ciprus. Szintén népes csoport a netnomádoké. Ezek olyan emberek, akik munkájukat teljesen online végzik és fizikailag sehol sem kell tartózkodniuk. Nemcsak programozókra érdemes gondolni, hanem szabadúszó újságírókra, tolmácsokra, designerekre, mérnökökre, a lista minden évben újabb és újabb szakmákkal bővül. Miért ne dolgozhatna valaki egy trópusi strandon? Személyes tapasztalataim szerint egyébként azért, mert a számítógép telemegy homokkal… De a strandra néző chiringito árnyékos verandája már megteszi.

Közben gőzerővel készül a harmadik kiadás, az ausztrál, angol, belga, amerikai, maláj, turks and caicos-i, botswanai,stb programokkal bővítve. 2014. elején indul St. Lucia és a Bahamák útlevél programja is, így lesz mit beleírni. Talán az is érdekes lehet, hogy egyes országokban már látszik a programok gazdaságra gyakorolt hatása. Például Portugália ingatlanpiacát egyszerűen megmentette a Golden Visa, kilökte a gödörből, amelybe a válság miatt került. Előkerültek a negatívumok is, a kanadai programokat például be kellett fagyasztani, mert kiderült, hogy a tartózkodási engedélyhez jutott új “rezidensek” adót alig fizettek, befektetésiket az engedélyek megszerzése után szinte azonnal kivitték a piacról, sőt ők maguk sem telepedtek le az országban. Szóval lesz miről írni.

Köszönöm figyelmedet. Érdemes lesz néha visszatérni ide, hiszen biztosan érdekes hírekkel szolgálhatok.